Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy probléma megoldási lehetősége a fejlesztő tagozattal

Miért és hogyan jelentenének alternatívát a készségfejlesztő (logopédiai, kis létszámú) osztályok és csoportok a közoktatás jelenlegi súlyos problémáinak megoldásában?

         Körülbelül egy évtizede szűnt meg az a kiváló megoldás, az általános iskolai oktatásban, amit fejlesztő, vagy logopédiai osztálynak neveztek. Ez a „fejlesztő” osztály nem tévesztendő össze a súlyosan fogyatékos tanulók hasonló nevű csoportjaival.

         Ezekbe az osztályokba azokat a tanulókat nevelték külön csoportban, akik valamilyen probléma miatt nagyon nehezen voltak képesek megfelelni az általános iskola 1-4 osztályos követelményeinek, de ez az ok nem volt nyilvánvaló értelmi fogyatékosság, illetve, ha esetleg ez is állt a háttérben, nem volt pontosan diagnosztizálható.

         A csoportok (osztályok) általában a normál általános iskola szervezetébe illeszkedve működtek. A csoportokat fejlesztő pedagógiai kiegészítő képesítéssel rendelkező tanítók tanították, de általában egy 1-2-3-4 osztályos tagozathoz tartozott egy tanulásban akadályozottak nevelésére szakosodott gyógypedagógus és egy szakos logopédus is.

         Több helyen nevezték ezeket az osztályokat „logopédiai osztálynak” is, mert így kisebb volt a szülők ellenállása a csoportba kerülés miatt. Egyébként is találó volt ez az elnevezés, hisz ebbe az osztályba gyakran kerültek kisebb beszédhiba miatt tanulási nehézséggel küzdők is, de a sokkal gyakoribb olvasási, írási, vagy számfogalom kialakulási problémákkal (diszgráfia, diszlexia, diszkalkulia) küzdő tanulók nagy része is egyszerre igényelt tanulásterápiát végezni képes gyógypedagógust és a probléma szak specifikus javítását ellátni kompetens logopédust.

         Az ilyen osztályokban az általános iskola normál programját igyekeztek használni, de jelentős rugalmassággal. A csökkentett osztálylétszám miatt (ezért hívták ezeket az osztályokat „kis-létszámú” osztálynak is) jelentősen több idő jutott az egyéni képességek szerinti ütemben való tanulásra. Mivel ezeket a csoportokat az akkor még nem elvetett iskolaotthonos rendszerben szervezték, volt lehetőség arra, hogy egyes tanulókat terápiás céllal kiemeljenek a csoportból, illetve számos játékos fejlesztő, nem tantárgyspecifikus foglalkozást is meg lehetett tartani.

         A tagozaton dolgozó, általában nyolc tanító és két gyógypedagógus szakképzettségű szakember team rendszerben, elsősorban valamelyik (többnyire a tapasztaltabb) gyógypedagógus vezetésével rendszeres konzultáció, és a feladatok összehangolása mellett dolgoztak. A gyógypedagógusok bizonyos óraszámban szakszerű munkát végeztek a tanulókkal, de maradt idő a rendszeres követő mérésekre és képességfelmérésekre is.

         A cél a tanulók egyéni fejlődése sajátosságainak felderítése, a részképesség kiesések terápiája, és a felzárkóztatás volt.

         A tagozat végig átjárható volt a párhuzamos általános iskolai csoportokkal, elsősorban az év végén a team javaslatot tehetett arra, hogy egy-egy már sikeresen felzárkózott tanuló, a következő évfolyamon vagy, ha az volt az érdekük a tanulóknak, évismétléssel azonos évfolyamon folytathatták a tanulmányaikat.

         Nagyon fontos volt, hogy legkésőbb a negyedik évfolyamra eldőljön, hogy a tanuló lemaradását lassúbb fejlődés, vagy részképesség kiesés okozta, amit sikerült kompenzálni, illetve eséllyel vállalhatják a már többnyire szakos tanítású, szaktantárgyak megismerését szolgáló iskolai szakaszt, ahol az alapkészségek súlyos elmaradása, vagy hiánya nyilvánvalóvá teszi a várható kudarcot.

         Az itt tanulók egy része le tudta győzni a lemaradást, és kis zökkenőkkel meg tudott felelni a követelményeknek. A másik hányad, hosszas megfigyelés után, már kevés tévedési eséllyel irányítható a speciális iskolai csoportokba. Az is eldőlhet, hogy az esetleg valóban fogyatékkal élő tanuló képes-e tolerálni a normál környezetet, és számára az épekkel együttnevelés a sikerrel kecsegtető további út, illetve az is, ha egyesek nem tolerálják ezt a helyzetet és agresszióval, demenciával, beszűküléssel reagálnak az épek közösségére. Ebben az esetben már akár a negyedik évfolyam elérése előtt javaslat születhet adekvát különoktató csoportba való kerülésre.

         A fenti rendszer, szabályozatlansága ellemére nagyon színvonalasan működött bizonyos időszakokban. A vele kapcsolatos esetleges problémákat a szabályozatlanság, vagy a megfelelő szakemberek hiánya okozta. A szisztéma alapvetően jól működött, és jól adaptálható lett volna, illetve lehetne, a változó iskolai oktatási szakaszokra is.

         Megszüntetése, már akkor is látszott, hogy nagy űrt hagyott maga után. A felső határesetű tanulásban akadályozott tanulók szakszerű, és tartós megfigyelés melletti, jó diagnosztizálását és a megfelelő csoportokba kerülését biztosította, és lenne képes biztosítani, ha valakinek eszébe jutna visszavezetni a közoktatás rendszerébe ezt a sokféleképpen nevezett, és strukturált, de megfelelő szabályozás után bizonyosan hasznos módszert.

         Legfontosabb előnyét a gyerekek érezhetnék, de sokat segítene a súlyosan leterhelt általános iskolai tanítókon is, hiszen nem kényszerülnének olyan átfogó differenciálásra, ami a ma megszokott osztálylétszám, és egyéb feladatok mellett erős túlterhelést eredményez, esetleg meg sem valósítható.

         Számos a pedagógusok által hangoztatott panaszt, problémát szüntethetne meg.

         A gyerekek szempontjából többek között a haszna lenne, hogy az általános iskola korai szakaszában egy-egy rosszul kezelt kisebb probléma miatt egész életre „elveszett” gyermekeket hozhatna helyzetbe, hogy képesek legyenek ezt a nehéz iskolai szakaszt sikeresen átvészelni, és súlyos törések nélkül folytatni a tanulást.

         Reális és alaposan alátámasztott és szinte biztos diagnózist adó reális szelekciót eredményezne. Minimálisra csökkenne a tévedés lehetősége és a tanulási képességek vizsgálatát végzők, meglévő támadhatóságát is csökkentené az adott populációban.

         Színtere lehetne a kisiskolás korban néha nehezen felismerhető, tanulási problémákat okozó részképességek zavarai, korrekciójának.

         Kiküszöbölné az iskolaérettségi problémák egész életre szóló hátránnyá válását.

         Ez az a megoldás, ami, sokat emlegetett professzoromtól Göllesz Viktortól tanult nagy gondolat, az „azért szegregálok, hogy később integrálhassak” technikai megoldásának egyik jó módja a tanulási problémás, iskolakezdő gyerekek esetében.

         

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.